Sove honlapja

28. fejezet: Letagadnám, hogy a bátyám vagy!

Reggel Harry egy szál alsógatyában botorkált le a konyhába. Sirius sokat sejtő mosolyától kísérve. Álmosan megvakarta a fejét, és mintha természetes volna, lépett a hűtőhöz, és vette elő a reggelihez szükséges dolgokat. Csak miután már az asztal mellett állt, és kente a kenyereket, jutott eszébe, hogy mi is történt. Azt se értette, hogy Ginny, hogy tudta berendezni így a házat, ha tudtával, el se hagyta a roxforti birtokot. Most pedig egy teljesen felszerelt konyhában áll, és a hűtő is dugig van minden finomsággal. Mikor készen lett, visszament a nagyszobába, letette a tálcát az asztalra, és kinyitotta a lépcső alatti dolgozószobájának ajtaját. Tértágító bűbájjal növelték meg a helyiség méretét, melyet most faragott, sötét diófa bútorokkal tömtek meg. Egy széles íróasztal volt rögtön az ajtóval szemben, az ablak alatt. Mellette egy könyvespolc tele vastagabbnál vastagabb kötetekkel, melyekben Harry a Dumbledore-tól és Lumpslucktól kapottakat ismerte fel. Azon a falon, ahol az ajtó is volt, tőle balra állt egy szekrény. Odalépett, és a zárban lévő kulcs segítségével kinyitotta. Azok a tekercsek és könyvek feküdtek benne, amelyeket a Tekergők Terméből hoztak el, és nem tartalmaztak semmit az iskoláról. Mikor megfordult, és balra nézett majdnem elnevette magát. A fal abban a sarokban, ami az ajtón túl volt, piros és sárga színekben pompázott. Egy alacsony polcos szekrény állt ott, rajta hatalmas kupákkal. Azoknak a kviddicskupáknak a másai, amiket ők nyertek a Roxfortban. Ott volt még a jelvény, amit a rekorddöntés után kaptak, és az a cikesz is, amit az első meccsén lenyelt. A polc alsóbb része egy üvegajtóval volt elzárva, ami mögött a Trimágus Kupa csillogott. Nem lehetett a kukába dobni, de Ginny elrakta úgy, hogy mégse legyen túl feltűnő, hogy ne juttassa mindig Harry eszébe azt a borzalmas napot, és Cedric halálát, de mégis legyen elől, és emlékeztesse a fiú bátorságára és ügyességére. A seprűje a kis szekrénynek volt támasztva. Boldogan érezte keze alatt a fa kemény, lakkozott állagát. Visszatámasztotta a seprűt, és indult, hogy kimenjen, amikor egy ajtót látott meg, amit eddig a könyvespolc takart el. Egy sárga tábla volt a sötét faajtón, melyre fekete betűkkel írták rá: ˝Chudley Csúzlik˝. Harry óvatosan kinyitotta az ajtót, ami mögött az említett csapat öltözője tárult a szeme elé. Gyorsan becsukta, és az emelet felé sietett, miközben felkapta a tálcát is a reggelivel. A hálószoba ajtaja előtt a földre rakta, majd a futószőnyegen haladva a harmadik szoba elé lépett. A helyiség kifejezetten vendégszoba hangulatát idézte, bár nem sokban tért el az ő szobájuktól. Jobban mondva attól, amit látott belőle. Ugyanolyan franciaágy volt benne, de amíg náluk a dió és a vörös dominált, addig itt a zöld és a fa. Nem időzött sokáig. Az ajtót behúzta maga mögött, és a fürdő elé lépett. Az egész bordó és arany volt. A csempék vörös márványhatásúak voltak, míg egy körbefutó csík az arany színt vitte bele. A mosdó, a kád, az egyéb porcelán és a szekrények mind fehérek voltak. Harry emlékeiben egy kisebb helyiségre emlékezett, így amikor meglátta az ismeretlen ajtót a falon, biztos volt benne, hogy ezt is átalakították varázslattal. Elhaladt a pezsgőfürdő mellett, majd belépett a zuhanykabin szomszédságában lévő ajtón. Mindent, a változatosság kedvéért, olyan vörösesbarna fa borított, mint a konyhabútort. A bal oldali sarokban egy szauna volt, a jobban, pedig egy háromajtós szerkény. Harry törölközőket, gyertyákat és különböző olajokat talált benne. A terem közepén a falaktól pár méter távolságban egy hatalmas medence terült el. Nagyobb, mint a roxforti prefektusfürdőben, és Harry sejtése szerint, mélyebb is. A víz alatt a jobb sarokban néhány lépcső volt, és mellette a szárazon egy fénylő gomb. Kíváncsiságból megnyomta, mire a medence négy oldalán körbe kiemelkedett vagy száz aranyszínű csap, különböző kövekkel a tetejükön. Olyan volt, mint a roxforti fürdőben, bár ott nem ilyen elrendezésben helyezkedtek el. Benyomta újra a gombot, és mindegyik visszasüllyedt a láthatatlan búvóhelyére. Kisétált a fürdőből, vetett egy futó pillantást a gyerekszobára, és halkan beosont a hálóba. Tévedett, amikor azt gondolta, hogy a vendégszoba megegyezik az övékkel. A falak ugyanolyan vörösek voltak, mint a nappaliban, a függönyök pedig a diófa bútor színével harmonizáltak. Az ágy két oldalán apró éjjeliszekrények sötétbarna burás olvasólámpákkal. Szembe vele egy kandalló, a párkányán olyan gyertyák, mint amilyet Harry állított Ginny születésnapján a kisasztalra. Az ágynemű bordó szatén volt, ahogy a fotelok huzata is. Két szekrény állt a szobában a fal mellett, a másik oldalon, mint az ágy. Egy fésülködő asztal is helyet kapott az ablaktól jobbra. Harry letette a tálcát az éjjeliszekrényre, és visszabújt Ginny mellé a takaró alá. Nem volt hideg a házban, de Harry mégis fázni kezdett lenge öltözetében.

― Azt hittem már soha ne jössz vissza - motyogta Ginny még csukott szemekkel.

― Mért nem alszol? - kérdezte Harry, és kisimított egy tincset szerelme arcából.

― Észrevettem, amikor kimentél - bújt Ginny közelebb Harryhez.

― Akkor majd gyakorlom, hogy ne vedd észre - adott egy puszit a vörös hajzuhatagba.

― Ne - nyitotta ki a szemét Ginny. - Inkább maradj velem, míg felébredek.

― Rendben - lehelt egy újabb puszit, de most Ginny szájára.

― Hideg van.

― Gyere, bújj közelebb - húzta még inkább magához Ginnyt, és teljesen felé fordult. Hátranyúlt, megmarkolta a pálcáját, és a kandalló felé intett, ahol fellobbant a tűz. - Így jobb?

― Sokkal. - Ginny szinte teljesen eltűnt a karok és a takaró árnyékában, bevackolva magát Harry mellé.

― Mondd csak, mikor rendezted így be a házat? - kíváncsiskodott Harry attól a pár vörös hajtincstől, ami kilátszott a takaró alól.

― Nem minden nap voltam a gyengélkedőn. McGalagony szabad járkálást engedélyezett. Hermionéval voltam szinte mindig. Mért szerinted Freddel és George-dzsal hogy találkoztam? - dugta ki a paplan alól kipirosodott arcát Ginny.

― A kis szökős - mosolygott rá Harry. Szóval, amíg én keményen dolgoztam, addig kegyed vásárolgatott?

― Nem, mindig beültünk valahova Hermionéval kibeszélni téged és Ront - vigyorgott Ginny.

― Na, szép.

― Még a pasikat is megbámultuk. Legutóbb például két olasz mamó - nyögte, mert Harry befogta a száját.

― Nehogy elmeséld!

― Mé?

― Mert nem vagyok kíváncsi, hogy hogyan flörtölgettek - vette le Ginny szájáról a tenyerét Harry. - Inkább együnk, és keressük meg Ront és Hermionét. Megígértem Ronnak, hogy amíg nem találnak másik házat, ideköltözhetnek - tette az ölébe a tálcát.

― És mikor óhajtottál ebbe beavatni? - vonta kérdőre vőlegényét Ginny.

― Tudtam, hogy úgyis belemész.

― Nem, nem megyek bele - ellenkezett Ginny. - Pont Ron az, aki egyáltalán nem hiányzik. Épp eleget ugráltatott meg utasítgatott. Nem kell, hogy a szünet maradék részét is megkeserítse.

― Na, az én kedvemért! Ígérem, hogy Hermionéval megneveljük.

― Na jó, de egy rossz húzás, és vagy én, vagy ő.

― Rendben - dugott egy lekváros kenyeret Ginny orra alá Harry.

Hamar felöltöztek, eloltották a tüzet, elintézték a reggeli maradékát, és hop-porral elmentek a Black-kúriába. Harry trappolva szedte a lépcsőket, míg barátai régi szobája elé nem ért, ahova kopogás nélkül berontott.

― Mi a... - kapta fel Hermione a fejét.

― Hogy a Merlin nyila csapna beléd, Harry! - kiabált Ron az ajtóban álló barátjára, mire Hermione vörösödve kapta maga elé a takarót.

― Szerintem nem hallotta - nézegette a mennyezetet Harry.

― Kifelé! - ordított Ron, és egy kispárnát az ágyékára szorítva kelt ki az ágyból. - Vonszold már arrébb magad! - taszigálta ki barátját.

― Na, de kérlek - értetlenkedett Harry.

― Takarodj! - tajtékzott Ron, és barátja orrára csapta az ajtót.

― Így fogadni a házigazdát - csóválta Harry a fejét, Ginny pedig a hasát fogta a nevetéstől.

― Na, gyere, megvárjuk őket a konyhában - karolt bele Harrybe Ginny.

Negyed órával később betoppant a két vörös szerelmes. Míg Ron még mindig füstölgött, Hermione szemlesütve lépett be az ajtón.

― Milyen volt az éjszaka? - kérdezte Harry vigyorogva. - Csak nem szakítottunk meg valamit?

― Nem - dörmögte Ron.

Hermione hirtelen fölpattant, és kirohant a konyhából. Ginny ölő pillantásokat vetett bátyára, majd barátnőjét kezdte keresni. Meg is találta, folyó könnyei között.

― Mi történt? - térdelt le a síró Hermione elé.

― Semmi - rázta meg a fejét Hermione.

― Na, nekem elmondhatod, tudod. Amúgy se szoktál te csak úgy kiborulni.

***

― Hogy lehet valaki ekkora barom?! - rontott be Ginny a konyhába.

― Ginny, hagyd, kérlek! - könyörgött a mögötte loholó Hermione.

― Nem, ezt nem hagyom! Nagyobb tuskó vagy, mint gondoltam! Hogy lehetsz ennyire beképzelt, aljas, nagyképű, öntelt, szívtelen, álszent agybajos?! - vágta a sértéseket Ginny az előtte álló értetlen Ronnak. - Tudtommal, a barátod! Örülhetnél a sorsnak, hogy ez megtörtént, és akkor még versenyezni akarsz vele, ráadásul ilyesmiben!

― Ginny - zokogta Hermione, akihez Harry lépett oda oltalmazóan.

― Miről beszélsz?

― Jaj, ne játszd nekem itt a hülyét! - kiabált Ginny. - Félted az egódat, mi? Az nem érdekel, hogy hány szívet törsz össze, ugye? Csakhogy elmondhasd magadról, legyőzted a nagy Harry Pottert! Szánalmas vagy - szűkítette össze a szemét Ginny. ­- Sajnállak. Legszívesebben letagadnám, hogy bármi közöm van hozzád! Gyere, Hermione! - karolta át barátnőjét. - Ha meg mered keresni, vagy zaklatni, esküszöm, szétátkozlak! - mondta még bátyjának, és kivezette Hermionét a házból, és hoppanált.

― Még soha nem láttam ilyennek - álmélkodott Ron.

― Én sem, de van egy olyan megérzésem, hogy jogos volt.

― Neki hiszel?

― Most igen - felelte nyugodtan Harry. - Malfoynak lehet, hogy igaza volt, nem jól válogattam meg azokat, akiket a barátaimnak tartottam.

― Tessék? - hüledezett Ron.

― Emlékszel mi volt negyedikben? Azt hittem te és Hermione magyarázkodás nélkül tudni fogjátok az igazat. Erre te megvádoltál avval, hogy csaltam. - Harry hátat fordított, és az ajtóhoz indult.

― De, hisz azt se tudod, mi történt - kiáltott utána Ron.

― Talán jobb is, mert lehet, hogy megelőzném Ginnyt az átkozódásban.

***

Hermione egy sárga pokrócba csavarva ült a kandalló előtti vörös kanapén, kezében egy bögre, forró kakaóval. A kandallóban halkan ropogott a tűz. Ginny épp most ért vissza egy újabb gőzölgő bögrével, mikor hangosan becsapódott a bejárati ajtó. Harry rohant be, de kicsit megnyugodott, mikor meglátta a két nőt.

― Hermione - fordult a barátnőjéhez Harry -, ha kész vagy beszélni a dolgokról, tudod, én itt leszek.

― Ugye nem vesztél össze vele? - kérdezte halkan Hermione.

― Sajnálom, de elegem van belőle. Mindig a bajban hagyott magamra. Emlékezz, amikor gond volt a horcruxokkal, érdekes módon, Ronocska felszívódott. A Trimágus Tusánál, amikor csak rátok számíthattam, Ronocska szembe fordult velem. Jól tudhatta, hogy se a pénz, se a hírnév nem érdekel. Elég volt a dicsőségből már akkor is, hogy túléltem, amit előttem senki sem, mondjuk nem magamnak köszönhetően, a pénzről meg gondoskodtak a szüleim. Tudod jól, hogy mekkora örökségem volt. Na, mindegy - indult fel a lépcsőn Harry, majd az emeleti korlát mögül visszaszólt. - Ha Ginny még nem mondta volna, addig maradsz, ameddig akarsz. A házam ajtaja mindig nyitva áll előtted. Mentem úszni, hogy lenyugodjak. Ha nem találkozunk, jó éjt, Hermione. Ginny a cuccom között van még altató, ha kell. És még valami - szólt még Hermionéhoz -, Ron nem ér ennyit.

***

Halk léptek közeledtek felé. Óvatosan kinyitották az ajtót, majd ugyanígy be is csukták. Harry háttal az ajtónak támaszkodott a medence szélének, és a terem másik oldalát bámulta. Ginny leguggolt mellé a szárazra.

― Most ugye nem akarsz belerántani? - kérdezte Harryt.

― Nem - mondta, de Ginny várakozásival ellentétben, nem nevetett, de még el se mosolyodott. - Mi van Hermionéval?

― Alszik. Itattam vele bájitalt.

― Rendben.

Kínos csönd telepedett a szobára, amit végül Ginny tört meg.

― Tudod, irigylem Tonksékat - mondta félig magának, félig Harrynek.

― Miért? - lépett Harry Ginny elé, és nézett a szemébe.

― A baba, meg olyan boldogok...

― Baba? - ráncolta Harry a szemöldökét.

― Tegnap jelentette be Tonks, hogy kisbabát vár. Nem hallottad? Amúgy is látszott, és nem csak a hasán.

― Tényleg? - döbbent meg Harry.

― Igen. Te hol jártál?

― Téged bámultalak, csorgó nyállal - mosolygott egy kicsit Harry.

― Oh - kapott az arcához Ginny. - Ne mondja! Áá - ásított egy hatalmasat.

― A kisasszony álmos - vonta le a következtetést Harry. - Ágyba visszük. - Kiugrott a medencéből, magára csavart egy törölközőt a szekrényből, és az ölébe kapta Ginnyt, aki a nyaka köré fonta a kezét.

Beosontak a közös hálójukba, átöltöztek, majd befeküdtek a baldachinos ágyba.

― Annyira sajnálom Hermionét - mondta halkan Ginny. - Hogy lehet ilyen barom bátyám? Percy normálisabb nála.

― Azért ne ess túlzásokba - figyelmeztette Harry.

― Jó, de mi lesz Hermionéval?

― Hát itt marad.

― Nem úgy. Mi lesz, amikor mi visszamegyünk a Roxfortba.

― Addig használja a házat, amíg akarja.

― Egyedül lesz.

― Maradj vele.

― Ezt te se gondolod komolyan.

― Valóban - adott egy puszit Harry Ginny homlokára. - Akkor velünk jön. McGalagony biztos megengedi, és akkor te sem leszel olyan magányos. Korrepetálhatnátok, de ha felszedsz egy kis hetedévest, kiugrok a csillagvizsgálóból.

― Ennyire bízol bennem? - mosolygott Ginny a sötétben.

Harry nem válaszolt, csak megcsókolta a jobbján fekvő nőt, és lágyan a hajába túrt.